[Istentaposás...]

Zsibbad a talpam, ismét hasalok
Hangyák gyötörnek, alszom.
Az álom csapdája a lepkeháló
A hangyabolyból most már kimászom


Állandó léthiány a létben
Ki nem mondott vádak
Végtelen múlttal a jövőnk véges
Minden pillanatban látnak


Hétköznapok romlása sorvaszt
Testnedveim sikoltva távoznak
Az ítélet sora gyorsan bomlaszt
Rettenetes fájdalom, lassan hámoznak


Üszkösödik a lelkem, az Egy elhagyott
Talpammal taposva gyalázom a létet
Hasalva megállítom zuhanásom 
Így félre már sosem lépek.

[Absinthe, te láva...]

Mérges gyíkkal játszottam az éjjel

Váratlanul harapott

Füstként illant tova, széjjel

Sárkányvérrel gyógyított

Mart, ölelt, vádolt, szeretett

Rettentő bódulattal szított

Érzelmek lángcsóvája élesztget

Biztosra tudom, mindjárt meghalok

Tűnő pillanatnak nyomtalanul vége

Karneváli nevetésem vészesen boncol

A tömegben álarcként villan a vonyító kényszer

S én csak sírok, sírok, sírok

Hullámként tör fel az ártatlan jóindulat

Mélán járnám veled a táncot

Zöld Angyallal keresem a kiutat

Csúszva-mászva tépem szét az álmot

Tévesen bízva veled simulok a létbe

Nyájasan édesgetsz lényeged ölébe

Misszió ez, gyilkos játszma

Készséggel forgok veled a bálban

Tulajdonképpen szeretlek, ha fáj is, jó így

Eszméletlenül felejtem az eszméket

Távolinak tűnik minden gyógyír

Te vagy, Absinthe, egyetlen vendégem!

[Tünemény vagy...]

Hallom, hogy zúg a csend;
Érzem, hogy lüktet a semmi.
Átjár a bénító lassúság,
Úgy érzem, nincs mit tenni.


Dallam simítja hajamat,
Illatoktól reszketek.
Szavakon szárnyal bóduló lelkem,
Tünemény vagy, hadd maradjak veled!


Táncolunk! Élek! A felhők most is szépek!
Pillangó táncol talpamon.
Hasalok most, lábam égnek mered,
Testem alatt fűszál visong.


Dereng egy álom, fejemben illúzió,
Mohón rád vágyom, pedig itt vagy velem.
Sétálsz csak, árnyék, némán barangolsz.
Rád kiáltok vádlón, édesgetve ölellek.


De te csak illansz, pillansz, töredékek töredéke alatt...

[Merengő...]

Rettegve bóduló öntudat
Zsámolyon kucorgó lepke
Hársfa illatú zöld utat 
Mutat a bársonyos este.


Faágak ölelésében fázom
Fáj a szó, ártalom
Nyáron a lombban fuvolázom
Hiányodat többé nem találom.


Most jó. Hálásan jajongok,
Nem érted, hanem értem rajongok.
Álmaimban lufiként tűkön táncolok,
Hogy nem félek-e? Hiszen csak álmodok...


Tollként karcolja életem a papírt
Irkák fogságában nevetek
Hiába keresel, nem találsz manírt, 
Mindig őszinte voltam veletek.


Fűszálak dallamára táncol az égi sereg,
Bárányok gyomra néha feldereng.
Mélyre tűnik el a mennyei nóta,
Mindez már tavaly április óta...

[Elme - bomlás?]

(Előadása szükséges)

Mit csinálsz? Játszom.
Már tegnap óta.
Jó így. Néha kicsit furcsa,
Mikor kezemhez ér a tapéta.
Zavar. Érdes. Utálom.
Nem jó, mikor csak egyedül játszom.
Fények. Látok. Fények. Látlak.
Kérlek maradj távol.
Hiányzol, várlak, kérlek ne lépj hátra.
Gyere és ölelj át hátulról.
A múlt heti sebből vérzek ma is.
Nem alvadok, csak olvadok.
Szemét bestia, ne vakíts!
Csak imádj és szeretgess szabadon.
Miért simulsz hozzám lélekben és testileg,
Mikor tudod, utállak!
Ne akard, hogy tőlem fájjon,
Mélyen gonosz erők munkálnak.
Mi a baj? Miért félsz?
Hogy én kiabáltam?!
Ne viccelj, ne hazudj
Csak magamban lalláztam...

[Álomjáték]

Tévedő bizonyosság
Fakó szinesztézia
Rohanó valóság
Vadító amnézia


Tudom, hogy mindenki tudja
Megemészt e rabság
Életem egy szakadó cérna
Nincs több szabadság


Színes bábuk, illúziók
Toronyórák, vakációk
Hintalovak, gyerekkacaj
Boldogság és földmoraj


Napfényeső melegít
Igazmondás felhevít
Zöld illattól ámulok
Nyárfa lombot bámulok


Pillekönnyű légmozgás
Földre dönt és sírok
Álmaimból felébredek
Rád gondolok, míg írok

[Valahol, valakiről...]

Miért ilyen fájdalmas a múlt idő?
Az elillanó pillanat...
Szétrepeszt az emlékezet
Kaparászik, lelken belül matat...
Átjár a hideg szél, karcolja belsőm
Kérdezem: ezt most miért?
Megvethetem a Teremtőt?
Inkább kérem, vigyázzon rá, óvja,
Hisz valószínű, nincs nála a takarója...
Remélem ő nem fázik, nincs feléje hideg
Ne félj Dzsüge, vigyázzuk, őrizzük az emlékedet...

[Tíz szavas versenyre...]

Szívemen egy porcica
Ürességtől zendül
Recsegve szól a szimfónia
Halott lány megrendül
Töredékek szivárványa
Illúziók memóriája
Sorra meghökkent
Pohárban a pálinka
Karaj, karalábé a tányérban
Lelkem újra feldörren
Szempillám a szelek szárnyán
Lustán tovább andalog
Sors zavarja útján árván
Ujjad hegyén landolok
Kívánhatsz! vagy inkább kívánsz?
Engedem, hogy elrabolj
Tóparton a sás csak ránk vár
Morál minket nem gátol...

[Kávé]

Fekete ébrenlét,
Egy cseppnyi mámor...
Illatos keltető,
Érted kiáltok!
Itt égsz ajkamon
Lágyan és édesen.
Hát kell ennél több,
Drága kedvesem?

[Vágyálom]

Anonimitásba burkolózva
vígan élem világom,
kitörni kész állapotban
kergetem a vágyálmom.
Ismerje meg rejtett elmém
dobogó szívek népe,
Ily módon szabadít meg
a névtelenség rémképe.

[Van kedved...?]

Van kedved játszani?

Gyere, ülj ide mellém.

Vagy inkább feküdjünk?

Úgy látjuk a mindenség egét.

Érzed az illatát?

Kék. Kék illatú. Bársonyos.

Te is tapintanád?

Az lenne ám a látványos!

A felhők akár a kacsatoll,

Oly puhák,

Illatosak ezek is,

frissen mosott ruhák.

Csábít, vonz, kiáltani tudnék,

Úgy szeretném fogni a felhők kezét.

Futni, szaladni fel a hegyre,

Sikítani, nevetni a végtelenbe.

Ne félj a hangoktól,

Mindig csak játszanak,

Csalatkozik füled, szíved,

Ellened bármit felhozhatnak.

Az igazságot nem ismerik,

Csak az emlékeket,

Ezért vágnak beléd

Oly könnyen lékeket.

Adok egy tippet: Kiálts!

Adj ki magadból minden hiányt.

Ne félj az újtól, hozhat rendkívülit,

Szívedbe aranyat, füledbe éterit.

Kérdezheted: minek? Hogy újra fájjon?

Az élet nem más, mint hóbortos álom.

Játszva éld az életed, hintázva és pirultan,

Hogy ébredés után mosolyoghass virultan.

Kacagó sárga a nap minden reggel,

Figyelj az életre, kezem ne ereszd el.

Sétálj, nézz, láss is mindent,

Felfedezheted eközben legnagyobb kincsed.

Ne sírj, ez nem olyan nehéz,

Tárd ki a szíved, és engedd be a zeném.

Hallgassuk együtt, dúdolva a dalt,

Gyere, játszunk és létezzünk örökké majd!

[Egy kis vidám fellendülés...]

paarappappapaarappappaaaam.... :)

[Plázapáva]

Annyira érdekes. Itt ülök a Plázában. Hangos zene szól. Rengeteg ember, pedig már február van, elmúlt a karácsony. Gondolkodtam, hogy vajon mit keresnek itt ezek az emberek? Magamról tudom, én a buszra várok. És a többiek? Látom, vannak itt melegedők is, akik betértek egy kis gyorséttermi szemétre, amit, valljunk be, marhára szeretünk mindannyian. Én is. Aztán vannak itt még mások is. Családok. Felmerül a kérdés: egy család miért épp itt van? Lehet, hogy moziba jöttek. Vagy ruhát vásárolni a gyereknek. Vagy ez lett már a családok szórakozása is? Plázát járni? Kétlem. Itt még talán nem tartunk. És ez a rengeteg fiatal? Mit keresnek itt? Külsejükből és az emberekre vetett pillantásukból ítélve sajnos semmi jót, szépet, bíztatót nem tudok róluk mondani. Flegmák. Grimaszolnak, állandóan. Felsőbbrendűség-érzéssel mászkálnak köztünk, mintha ők szarták volna a spanyolviaszt. De miért? Milyen alapon gondolják ők úgy, hogy kiemelkedőbbek az itt levőknél? Vagy úgy általában, az emberiségnél? Honnan jön ez a képtelen indíttatás? A nevelés? Előfordul. Anyu, apu egy szem gyermeke, szeme fénye, szíve csücske. Nincs testvére, nem is tanulta meg az alkalmazkodást. Ural gyerekkora óta. De kit is? Először a kis magán szféráját. Otthon minden az övé. A játékokkal ő játszik, ebédnél a finom falatokat ő kapja, ha valaki meglátogatja a családját, neki hoz Kinder tojást. Majd jön az óvoda, iskola. Érzi a kötelességét, át kell ültetni az otthoni egyeduralmat egy másik társadalmi helyzetbe. Rengeteg, vele egy idős kisdiák, akik közül sokan ugyanolyan sorssal rendelkeznek, akárcsak ő. Egyeduralkodók. Majd jönnek a sporteredmények, tanulmányi eredmények, gyermeki konfliktusok, bandákba verődések, és a „gyengébbek” elbuknak, és megtanulják új szerepüket és helyüket a világban. Fiúk és lányok közt úgyszintén. Mint a farkasok. Hierarchia. Alfahím. Minden játék egy kicsit vérre megy. Olykor ez nem is olyan burkolt. Mindezzel nincs is semmi baj, ez így természetes. Az embereknek is kell a hierarchikus berendezkedés a közösségben. Vannak az erősebb jellemű emberek, belőlük jó vezető lesz majd. A gyengébbek viszont irányíthatóságuk miatt jó dolgozók. Ki ebben, ki abban a jó. Na de mi a helyzet ezekkel a fiatalokkal, akik járják a plázát, és minden szembejövőt helyben le tudnák alázni, legyen az fiatal, öreg, tiszteletre méltó vagy sem, nem válogatnának. Ez normális? Szerintem nem. Nem egy egészséges élethelyzet, hogy egy mitugrász mindenkit maga körül lesemmiz. Képzeljük csak el, mi lenne, ha egy ifjú oroszlán nagyzolva, orrát fennhordva mutogatná magát a jóval erősebb hímek közt? Fél pillanat, és kis erőfeszítéssel meg is semmisítik. Mert nincs helye ott, köztük. Mert tiszteletlen. Mert fiatal. Ezek a fiúk/lányok nagyképűek. De mire? A pénzre, amit birtokolnak? Ki szerezte azt a pénzt? Ők? Kétlem. Maximum a szülei. De akkor nem értem. Büszke arra, hogy az ő szülei jól keresnek? Nem is erről van szó. Az nem érdekli, hogy a pénz honnan van, és hogyan termett anyu vagy apu tárcájába. Nem egyik napról a másikra, mint neki, hanem hosszú munka árán. Ezek a fiatalok nem hiszem, hogy tudják, mi az a munka, a kenyérkeresés, fogalmuk sincs róla. Ők azt tudják, hogy az Adidas vagy a Retro a menőbb. Hogy melyik cipő a drágább és kényelmetlenebb, mert akkor biztos divatos. Pávák. Csak ékesítik tollukat. De itt a hiba. Nem azért, hogy másnak tetszenek, hanem csak a saját gyönyörködtetésükre. Öntelt pávák. De ha egyszer kijutnak az igazi világba, meg fognak lepődni. Sőt, hogy ne legyek ilyen finom, pofára fogak esni! És nem is sajnálom őket. Ahogy én ismerek olyat, aki mindent megkapott az élettől, mégsem ezt tartja legfőbb értéknek, úgy ők is alakíthatták volna jobban az életüket. Igaz, a változtatás sose késő, inkább később, mint soha. Szurkolok nekik, mert nekem is jobb, ha kevesebben vannak, legalább nem kell elviselnem a buszra várva undorító, visszataszító pofájukat. Igen, pofájukat. Mert nekik nincs más. 

[Suttogsz...]

Suttogsz... De miért is?
Kiáltásod se hallják...
Vagy tán félsz?
- Ugyan kitől?
Az csak az árnyékod csupán.
Szerintem kelj fel!
Ne vergődj ott némán!
Élvezd, hogy lélegzel,
s kövesd a példám!
Beszélj, csodálj, szeress, ölelj,
majd rájössz, értelmes a szívzörej!