Libbenve áhítom léted
fátyolszerű villanását,
mert téged látva vágyom
az álom által tálalt Dívát.
Gyere és forogjunk át
a szoba sötét felébe,
keringőzve a mából
a holnap ősidejébe.
Húzódj közelebb, Viharmadár,
Te fekete tollazatú Istenség,
csókkal pirítom rád szerelmem
mámorító vad tüzét.
Fergetegbe forduló játék
a mosolyod millió pillanata,
Lélegzetem elvonja őrjítő,
bársonyos és puha bőröd illata.
