[Istentaposás...]

Zsibbad a talpam, ismét hasalok
Hangyák gyötörnek, alszom.
Az álom csapdája a lepkeháló
A hangyabolyból most már kimászom


Állandó léthiány a létben
Ki nem mondott vádak
Végtelen múlttal a jövőnk véges
Minden pillanatban látnak


Hétköznapok romlása sorvaszt
Testnedveim sikoltva távoznak
Az ítélet sora gyorsan bomlaszt
Rettenetes fájdalom, lassan hámoznak


Üszkösödik a lelkem, az Egy elhagyott
Talpammal taposva gyalázom a létet
Hasalva megállítom zuhanásom 
Így félre már sosem lépek.

[Absinthe, te láva...]

Mérges gyíkkal játszottam az éjjel

Váratlanul harapott

Füstként illant tova, széjjel

Sárkányvérrel gyógyított

Mart, ölelt, vádolt, szeretett

Rettentő bódulattal szított

Érzelmek lángcsóvája élesztget

Biztosra tudom, mindjárt meghalok

Tűnő pillanatnak nyomtalanul vége

Karneváli nevetésem vészesen boncol

A tömegben álarcként villan a vonyító kényszer

S én csak sírok, sírok, sírok

Hullámként tör fel az ártatlan jóindulat

Mélán járnám veled a táncot

Zöld Angyallal keresem a kiutat

Csúszva-mászva tépem szét az álmot

Tévesen bízva veled simulok a létbe

Nyájasan édesgetsz lényeged ölébe

Misszió ez, gyilkos játszma

Készséggel forgok veled a bálban

Tulajdonképpen szeretlek, ha fáj is, jó így

Eszméletlenül felejtem az eszméket

Távolinak tűnik minden gyógyír

Te vagy, Absinthe, egyetlen vendégem!

[Tünemény vagy...]

Hallom, hogy zúg a csend;
Érzem, hogy lüktet a semmi.
Átjár a bénító lassúság,
Úgy érzem, nincs mit tenni.


Dallam simítja hajamat,
Illatoktól reszketek.
Szavakon szárnyal bóduló lelkem,
Tünemény vagy, hadd maradjak veled!


Táncolunk! Élek! A felhők most is szépek!
Pillangó táncol talpamon.
Hasalok most, lábam égnek mered,
Testem alatt fűszál visong.


Dereng egy álom, fejemben illúzió,
Mohón rád vágyom, pedig itt vagy velem.
Sétálsz csak, árnyék, némán barangolsz.
Rád kiáltok vádlón, édesgetve ölellek.


De te csak illansz, pillansz, töredékek töredéke alatt...

[Merengő...]

Rettegve bóduló öntudat
Zsámolyon kucorgó lepke
Hársfa illatú zöld utat 
Mutat a bársonyos este.


Faágak ölelésében fázom
Fáj a szó, ártalom
Nyáron a lombban fuvolázom
Hiányodat többé nem találom.


Most jó. Hálásan jajongok,
Nem érted, hanem értem rajongok.
Álmaimban lufiként tűkön táncolok,
Hogy nem félek-e? Hiszen csak álmodok...


Tollként karcolja életem a papírt
Irkák fogságában nevetek
Hiába keresel, nem találsz manírt, 
Mindig őszinte voltam veletek.


Fűszálak dallamára táncol az égi sereg,
Bárányok gyomra néha feldereng.
Mélyre tűnik el a mennyei nóta,
Mindez már tavaly április óta...

[Elme - bomlás?]

(Előadása szükséges)

Mit csinálsz? Játszom.
Már tegnap óta.
Jó így. Néha kicsit furcsa,
Mikor kezemhez ér a tapéta.
Zavar. Érdes. Utálom.
Nem jó, mikor csak egyedül játszom.
Fények. Látok. Fények. Látlak.
Kérlek maradj távol.
Hiányzol, várlak, kérlek ne lépj hátra.
Gyere és ölelj át hátulról.
A múlt heti sebből vérzek ma is.
Nem alvadok, csak olvadok.
Szemét bestia, ne vakíts!
Csak imádj és szeretgess szabadon.
Miért simulsz hozzám lélekben és testileg,
Mikor tudod, utállak!
Ne akard, hogy tőlem fájjon,
Mélyen gonosz erők munkálnak.
Mi a baj? Miért félsz?
Hogy én kiabáltam?!
Ne viccelj, ne hazudj
Csak magamban lalláztam...

[Álomjáték]

Tévedő bizonyosság
Fakó szinesztézia
Rohanó valóság
Vadító amnézia


Tudom, hogy mindenki tudja
Megemészt e rabság
Életem egy szakadó cérna
Nincs több szabadság


Színes bábuk, illúziók
Toronyórák, vakációk
Hintalovak, gyerekkacaj
Boldogság és földmoraj


Napfényeső melegít
Igazmondás felhevít
Zöld illattól ámulok
Nyárfa lombot bámulok


Pillekönnyű légmozgás
Földre dönt és sírok
Álmaimból felébredek
Rád gondolok, míg írok