[Aranyfátyol...]

Simogat az aranyfátyol
Selymes ködbe burkol a fény
Nem félek, mert te vigyázol
Rám tavaszom eltető reggelén

Virágos ébredésem nyárba zendül
És hiszem vágyva rendületlenül
Hogy míg őszbe fordulnak a fák
És megjelenik a fagyos jégvirág

Te velem ébredsz a hajnalok hadán
Át a végtelen nyárba
És egymásba fonódva az ősz avarán
Halunk bele a téli elmúlásba

[Fordulat...]

Cinikus cseppkővé szilárdult
a végtelen fájdalomfolyó.
Gúnyosan arcodba nevet
a szánalomhozó
vágybizonytalanság.

Elkéstél. Elvesztél.

Szentségbe fordul a vágyott
szeretethálóba mártott
törött szívszilánk.
Befoltozódik a nyílt seb,
Védetté válik az ártó
lángoktól világló
hithű kisvirág.

Megérkezett.

[Gyávaság...]

Futok a gyáva semmi felé
Kapok suhanó árnyak után
Bástyákat építek magam köré

Helyzetelőny a jutalmad
Te azt gondolod, tudod,
amitől én még csak félek.