[Hímes rét...]

mint hímes rét oly vadul virágzó
oly nagyot véletlenül hibázó
hiábavaló vágytól reszketés
egy ártatlan létemelkedés
a pillanat, amelyben te és én
a világom billegő peremén
romlottságunknak helyt adunk
hogy új életet álmodjunk.

Majd jön a vakító ébredés
két külön világ, te és én.

[Menedéked...]

A vágy emészt
e porral tömött szívcsapda
mely orrba jutva kábít, mint a drog
és várom, hogy végre mint halott
színleljem az életjáték kudarcát
hogy elbuktam egy nagy csatát
és átadva magam a mának
és egy fájdalmas vallatásnak
a szenvedély mocsarában
egy csókot kiabálva a szádra
hogy hagyj már békén, te árva
árva szívű édes csábítóm
egy rossz életbe mászó lázítóm
bár szívvel-lélekkel szerethetnélek
hogy végleg én legyek a menedéked.