Szabó Lőrinc
(1900-1957)
Semmiért egészen
Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.
Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.
Sokak szerint ez a vers szemétkedő, a legbunkóbb vers, amit egy nő kaphat. Szerintem inkább csak önbizalom-hiányos. Melyikünk nem vágyna egy ilyen szerelemre, aki mindent hajlandó lenne feladni értünk? A legmélyebb szerelmet írta le Szabó Lőrinc ebben a versben. Addig, amíg nem vagy hajlandó mindent feladni a másikért, valami visszatart, hogy őszintén szeress. Belevetül az önzés. Nem állítom, hogy mi, ebben a világban tudunk még így szeretni. Talán már senki sem. Megváltozott már minden. De szerintem ez a vers nem szemétkedik. Elvárások vannak, az biztos. Vagy talán inkább vágyak. És ez zavarja a mi önállósult női világnézetünket. Hogy mi újra rabok legyünk?! Elvesztve emancipált méltóságunkat?! Ugyan, dehogy... Jobb kevésbé szeretni... De legalább szabadok vagyunk... (ugyan már.)
