Felébredtem. Ébredésem olyan volt, akár a hajnalcsillag, röppenve hasadt ketté az álom illó olajtócsájában. Féltem, hogy alámerül a lódobogás, mely idáig kísérte álmom, hogy elűzze magányom. Nem az a baj, hogy a félelem zabálja az önarcképed, hanem hogy hagyod. Mától reszket a síró alany a holdfényben, mert eltörött a védőburok, csalogat a halál. Esetleg szólnék az ördögnek, hogy elvihet magával, úgyis túl hideg van idefenn. Paták dobogása. Nem is ló volt. Lucifer járkál itt. Hű ebem. Te mélyről jövő pokolkutya. Vonyításod fülemben cseng, hívószó romlottságomnak, mely vadul tör a halálos cselekvés mezejére. Rám taposol, ám én tapodtat sem mozdulok. Felemelő lábad nyomát csókolni. Féljek vagy reméljek? Az ördög a barátom. Nincs kitől félnem. A jó nem bánt. A rossz én vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése