Játszani indultunk, kergetőzve
szaladtunk fel a felhőkre
Mese a nyár, hinták a napok
veled a mába átandalgok
sétáltunk csak, mosolyogva
majd ugrálni kezdtünk rajongva
Ismételten futásnak eredtünk
míg a szobába nem érkeztünk
csalafinta szoba volt ám
gyerekháló, tapadó közeg
sejthettük, hogy elragad majd
e tanító, mélabús szekrénytömeg
mint minden lakó, belebújtunk
időnk megállt, tovább nem múltunk
örök élő tündérek lehettünk
csodanótát egymásra leheltünk
vígan kacarászó gyerekdoboz e hely
Minden világ itt térdepel
fantázia őshazája, mítoszok teremtője
boldog arcok, édes nevetés lelőhelye
Ruhái benn erdők, fák, felhők
vagy éppen lelkes, tündéri nevetők
Te is az vagy, minden gyermek
Szivárvány van, nevessetek
A szekrény mordul: Futás! Indulás!
Hisz ez nem végállomás...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése