[Beleszeretni Miroslavba...]

Mikor a hegedűhúr
vinnyogva rántja szét
önarcképem, majd belevigyorog
ámuló semmisülésembe,
hogy kiélvezze végső emelkedésem,
különös szenvedéllyel vág
bele a saját mocskomba.
Mikor a kéz
úgy vágja ketté százszor a
hangszer nyakát, hogy a
hangok fröccsenő vérként borítják
ködös tekintetem, homályba
löki szánalmas életem.
Majd a homály a sós tengervízben
feloldódik, a hullámok mossák
a szemgödör partjait, hogy
tekintetem olyan legyen,
mint padlón a szappan.
Tekintetem, mint padlón a szappan.
Miroslav most az én torkom vágja.
Miroslav hangszere vagyok.
De nekem csak tekintetem, mint
padlón a szappan. Odafagyott.