[Egy kisvirág utolsó pillanata...]

Halovány félhomály lassítja látásom
Pironkodik egy sötétkék ibolyaálom
Hízelkedve hallgat egy mélységes veremben
Léthe-csorgás küldi végtelen telembe
Elereszti létét éltető medréből
Nem menekül a súlyos testű medvétől
Málnás vonzza, előre törtet a csörtető gyilkos
A bokor mélyén retten a bánatos szirmos
Sejti már, érzi, hogy szárad a parton
Léte szertefoszlik, a medve nem szól: Pardon!
Tavaszt jelző híresség némán hull a porba
Kicsinyke teste jelöletlen sírban fonnyad.